A Tisza csupán egy eszköz – Lánczi András a Mandinernek

Az előző tizennégy év politikájában még bőven van tartalék, most ezt kellene a valósággal összhangba hozni – mondta lapunknak tavaly nyáron. Csaknem egy év távlatából hogy látja, sikerült?
Sok felismerés történt. Részben azért, mert megjelent egy olyan politikai ellenfél, amilyen korábban nem volt jellemző. Másfelől a globális folyamatok determináló erőként hatnak – háborús hangulat uralkodik a világban, a konfliktusok száma szaporodik, ami nemcsak Magyarországnak nem kedvez, hanem általában véve Európának. Harmadrészt pedig – s erre utaltam tavaly is – a valósággal való találkozás azt jelenti, hogy a nyilvánosságban és az emberek között el kell mesélni, mi történt az utóbbi tizenöt évben. Ez a folyamat erőteljesen elindult, és örvendetes, hogy egyre több spontán elem, gondolat jelenik meg.

Orbán Viktor érzékelhetően stratégiát váltott: fiatalokkal találkozik, több interjút ad, fórumokon jelenik meg meglepetésszerűen. Jónak tartja az irányt?
A kormányfő esete speciális, hiszen nemcsak nemzeti, hanem minimum európai méretekben meghatározó politikus, annál is több. Tehát van nemzetközi mozgástere és politikai szerepvállalása. Jelentős az őt külföldön követők, a vele rokonszenvezők száma; az európai intézményekben, az Egyesült Államokban és egyáltalán a világban nagy figyelem irányul rá az utóbbi időben. Korábban sokat járta az országot, egyetemekre látogatott el, a legkülönfélébb társadalmi csoportokkal találkozott, most újra látok egy hasonló, tudatos szerepvállalást. Ez jó irány, de ne felejtsük el: a miniszterelnök nagy tekintéllyel bír, amelyből a „hiperaktivitás” szerintem inkább elvenne, mint hozzátenne. Egy meglepetésszerű, jól időzített megjelenés valóban többet érhet, mint mondjuk egy nagygyűlés. De jól kell megválasztani a terepet és az arányokat, ennek megtalálásához politikai érzék kell.